• scissors
    2010 január 26nobi941Szórakozás

    A Disney Channelen túl sok az új rajzfilm  , és alig vannak közte régi Disney rajzfilmsorozatok.

    Se Kacsamesék , se Aladdin , se Mickey Egér klubja , semmi klasszikus.

    Igaz a Playhouse Disney Blokkban van Micimackó és Mickey Egér játszótere , de azok nem olyanok mint a régi klasszikusok.

    Ha TE is szeretnéd hogy legyenek a Disney channelen régebbi rajzfilmek is , akkor írd alá.

    Címkék: , , , , , , , ,
  • scissors
    2010 január 26ri_csiSport

    Egyértelműen látszódik, hogy nincs 16 NB 1-es csapat Magyarországon. Ezt orvosolva javaslom, hogy az NB 1 legyen 10 csapatos, 2 kiesővel. Az NB 2 pedig szintén 1 csoportból (18 max 20 csapat) álljon és ne oszoljon keleti illetve nyugati csoportra, ezzel nőne az NB 2 színvonala is. Innen az első helyezett jutna fel automatikusan, a  2.3.4. és 5. helyezettek a bajnokság után egymás ellen játszanának hogy feljussanak az első osztályba(rájátszás).  Az NB 3-at 2 csoportba kellene össze vonni a mostani 6 helyett. Keleti és Nyugati csoportra, illetve itt is szabályoznám a létszámot.( 18 - 18 csapat) Ugyebár ennél lentebbi bajnokság már megyei szinten van elrendezve, így hát abba most én nem is folynék bele. Ez a terv egyértelműen növelné a magyar labdarúgás színvonalát, hisz 10 NB 1-es csapat között kellene szét osztani a TV-s közvetítések( és még más juttatásokat ) után járó pénzt, a 16 csapat helyett, ez több tíz milliós plussz bevételt jelentene az első osztályú csapatok számára. Az NB 2-őt szintén ellehetne adni esetleg egy szponzornak, hisz ott jócskán megnőnének a neves klubok számai. (NB 2-es csapat lenne a mostani állás szerint: FTC, Haladás, KTE, Honvéd, DVTK, Spartacus, plussz az NB 1-es csapatok B együttesei is itt lennének: Debrecen II, MTK II, ETO II, Videoton II, ZTE II) Mindenki írja alá petíciómat, aki jobb magyar labdarúgást szeretne! Petíciómat elektronikus levél formájában eljuttatom majd az MLSZ-hez.

    Címkék: , , , , , , , , , , , , ,
  • scissors
    2009 október 29fecogeeEgyéb kategória

    2009.10.13. 16:02 - Cinematrix

    A Budapest Film törli a Fűrész VI. [1] című film október 29-re tervezett magyar bemutatóját, mivel V-ös korhatárbesorolást kapott. A későbbi esetleges mozibemutatóról még nincs döntés, jelentette a Budapest Film munkatársa. A világpremiert október 22-én megtartják.

    A Nemzeti Filmiroda honlapja szerint az V. kategóriába kell sorolni azt a filmalkotást, “amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyosan kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy pornográfiát vagy szélsőséges, illetve indokolatlan erőszakot tartalmaz. Az ilyen filmalkotás minősítése csak felnőttek számára ajánlott.”

    Akkor kérjenek személyi igazolványt…

    Az, hogy nem 3%, hanem 25% a fizetendő adó, nem igazán érdekel. Korlátoznak a szabad választásban, fizetnénk a jegyért, de nem választhatunk szabadon filmet.

    Szeretnéd moziban megnézni? Írd alá…

    Címkék: , , , , , , , , ,
  • scissors
    2009 október 18DollyMolloySzórakozás

    Ugye Önök sem szeretnének a tévékészülék elé lehuppanva bűncselekményt elkövetett személyeket nézni? Ugye Ön is tiltakozna az ellen, hogy gyermeke lefekvés előtt sikkasztókat, gyilkosokat lásson holmi főzőshowban? Írja alá a petíciót, amennyiben nem ért egyet a Tv2 celeb-castingjával! Igazi, megbecsült hírességeket szeretnénk látni a Hal a tortán műsorában, ha már azt adják minden nap!

    Címkék: , , , , , , ,
  • scissors
    2009 október 18zsubukaPolitika, Szórakozás

    Aki szeretné tudatni Bochi-ékkal, hogy szereti a Sláger Rádiót, írja alá. Ettől a petíciótól ne várja senki, hogy a döntéshozók megváltoztatják a véleményüket, ez nem erről szól. Ez egyszerűen csak egy válasz Jeffrey H. Smulyan, a Sláger Rádió és az Emmis International tulajdonosának felhívására, hogy

    “Aki szereti a Sláger Rádiót, az tudassa velünk, és a kormánnyal!”

    Igen, a kormánnyal, mert sajnos már a politika is belekeveredett a rádiófrekvenciák körüli balhéba.

    Úgyhogy, ha szeretitek a Slágert, és ti sem tudjátok elképzelni a hétköznap reggeleket Bumeráng nélkül, írjátok alá!

    Címkék: , , , , , , , , ,
  • scissors
    2009 október 18hamburg.girlInternet

    Kedves írók!
    Ti is szerettétek az im-net.hu/weblog funkcióját? Szeretnétek visszakapni? Akkor itt az ideje cselekedni!
    Egy levelet írtunk a neon.hu szerkesztőinek, hogy összegyűjtünk 100 embert aki szeretné visszakapni azt a funkciót! Mire vársz? Írd alá, hátha sikerül!

    Köszönettel: HamburgGirl & Berry.

    Címkék: , , , , , , , , , ,
  • scissors
    2009 szeptember 5TequilaEgyéb kategória

    Nagyon zavaró számomra, hogy akárhova kapcsolok, mindenhol csak a tuc-tuc meg a disco jön. Én személy szerint, nagyon nem szeretem a disco zenét, és szeretném, ha több rockzenét játszanának a rádióadók. Eddig egyetlen rockzeneadó volt, azt megszüntették januárban, de hál’istennek újra visszajött.

    Tehát kérlek, írd alá a petíciót, hogy zene is jöjjön a rádióból.

    Címkék: , , , ,
  • scissors
    2009 szeptember 3destilandoInternet

    Ha szeretnéd hogy a Mexikói nagysikerű telenovella nálunk is legyen magyarországon, akkor írd alá a petíciót! Kérjük hogy a Zone Romantica csatorna vegye meg ezt a sorozatot, és tudjuk mi is nézni.

    Címkék: , , ,
  • scissors
    2009 szeptember 3Trixie KendersSzórakozás

    Szeretnénk, ha újra láthatnánk a Bűbájos Boszorkákat a tv-ben.
    Ha te is szeretnéd látni a sorozatot újra a tv-ben, akkor írdd alá a petíciót.

    Címkék: , , , , , ,
  • scissors
    2009 augusztus 24oerueltSzórakozás

    A kereskedelmi csatornák (főképp a Film+, a Cool, az RTL, de mások is) rendszeresen helyeznek el a későbbi programokat hirdető feliratokat a futó műsorok alatt, a képernyő szabad sarká/ai/ban. Így alkalmanként csak középen lehet valamit is látni.

    Követeljük, hogy az így eljáró csatornák programigazgatóinak autó szélvédőire, szemüvegeire, otthoni és irodai tükreire színes, alkoholos filccel írják fel minden reggel a csatorna másnapi programját!

    Javasoljuk továbbá, hogy a nézettségi panelek esetleges tagjai következetesen kapcsoljanak el az ilyen, összefirkált programokról, ezzel is kifejezve tiltakozásukat!

    Címkék: , , , , , ,
  • scissors
    2009 augusztus 15SzandracskaSzórakozás

    Sziasztok!

    Ezt a petíciót mindazoknak készítettem akik szeretnék hogy újra levetítsék a Cool tv-n a Csajok szilikon ez lesz a paradicsom című sorozatot.Mivel sajnos szerdán vége lett a sorozatnak  2009.08.14.-én a Cool live-ban a sorozat volt a téma. Nagyon sok sms-es érkezett azzal kapcsolatban hogy ismételjék meg újra és hogy mennyien szeretették. Azt mondták ha kitartóan “kampányolunk” akkor még az is lehet hogy  megismételik. Ezért szeretném kérni abban a segítségeteket hogy minnél többen támogassátok ezt a petíciót mert imádtam ez volt a kedvenc sorozatom mint ahogy sokan másoknak nagyon szomorú voltam, rossz  hogy vége lett és szertném ha megismételnék újra.

    UI: Kérlek a gúnyos megjegyzésektől kiméljetek én sem horok le mást létszives te se tedd ha nem szeretted a filmet ez csak azoknak szól akik imádták a sorozatot!! KÖSZI! Segítsetek!

    Csajok szilikon ez lesz a paradicsom Imádok kérlek segítsetek!!!!!!!!!!!!!!

    Címkék: , , , , , , , , , , ,
  • scissors
    2009 augusztus 13szilardPolitika

    Színvonaltalan, alkalmatlan és tehetségtelen gyalázó cikk jelent meg 2009.08.13. 12:00 az atv.hu-n.

    Ennek a petíciónak az aláírói alkalmatlannak tartják az atv.hu szerkesztőségét és kijelentik, hogy szerintük egy olyan országos médiának mint az atv TEHETSÉGESEBBEN, LELKIISMERETESEBBEN kellene meghatároznia azt, hogy MI AZ AMI HÍR ÉRTÉKŰ ÉS MI AZ AMI NEM AZ.

    Továbbá értetlenségüket fejezik ki az iránt, hogy hírforrásként az atv.hu egy önmaga által nem elfogadott kurucinfot használ.

    DE LEGFŐKÉPPEN AZT AKARJUK KIFEJEZNI :

    El a kezekkel Dr. Morvai Krisztináról!

    Amíg ilyen színvonal nélküli produktumokkal tud bennünket kiszolgálni az atv.hu addig a www.atv.hu letiltásra kerül a számítógépünkön, az atv csatornát pedig elprogramozzuk a tévénkről.

    Címkék: , , , , ,
  • « Régi petíciók

side effects from viagra email joke Buy Viagra Online "herbal viagra forums"